Klinsi nyomás alatt
2009. március 5., csütörtök 22:51
A Német Kupa címvédője ugyanis kiesett a sorozat negyeddöntőjében a Bayer Leverkusen ellen 2-4-re elvesztett düsseldorfi meccsel.
2009-ben ez volt a negyedik vereség nyolc találkozóból. Meddig engedi még ezt a Bayern a sikertelen Klinsmannak? A bajorok edzőjeként most olyan nyomás alatt áll, mint még soha. A Säbener Straßén egyre többet merülnek fel a következő kérdések: Meddig folyhat mindez a Bayernnel? Miért veszítenek ilyen gyakran? Mit kellene most a vezetőknek tennie? Szinte érthetetlen: a müncheniek a Leverkusen ellen a 70. perctől kezdtek el játszani - nagyon későn. Keserűség ez az FCB számára, hiszen a Bayer számított a bajorok kedvenc ellenfelének. Az utóbbi nyolc egymás elleni bajnoki meccseikből a Bayern mindet megnyerte. Egészen tegnap estig…
A kupameccs maga történelemkönyvekbe illő volt: 51 500 szurkoló előtt lépett pályára a Leverkusen átmeneti otthonában, a düsseldorfi arénában. A remek, krimibe illő találkozót tartós esőzés is tarkította. 70 percig a hazaiak voltak meggyőzőbbek. Annak ellenére is, hogy Klinsmann megerősítette a védelmet (Ottl kezdett Schweinsteiger helyett). A Bayer rengeteg helyzetet kidolgozott, és ezekből hármat ki is használt.
Az 51. percben Barnetta, nem sokkal később pedig Vidal talált a vendégek kapujába. A 70. minutumban aztán Helmes növelte háromgólosra az előnyt. A stadionban hatalmas ünneplés vette kezdetét. A Bayern azonban négy perc alatt újra szorossá tette az eldőlni látszó meccset Lucio és Klose fejeseivel. De a hosszabbítás perceiben Kießling egy újabb hazai góllal eldöntötte a továbbjutás kérdését. A Premiere szakértője és Klinsi elődje, Ottmar Hitzfeld, aki az elmúlt évben duplázott a Bayernnel, a következőképpen értékelt: "A Bayern középpályás sora van Bommel kivételével nagyon tompa volt. Mindig későn zártak vissza."
Klinsmann válasza az ARD azon kérdésére, hogy megengedhetőek-e ezek a vereségek: "Természetesen minden kudarc fájdalmas, főleg a Bayern Münchennél. Most azonban a Bundesligára kell összpontosítanunk. Érthető, hogy ilyenkor kritikákkal illetnek. Én azonban vállalom őket." Klinsi számára nehéz időszak következik. Karl-Heinz Rummenigge jó eredményeket vár a "nyári bizonyítványba". A kérdés csak az, hogy eléri-e Klinsmann a nyarat a bajorok vezetőedzőjeként?

Lahm ismét egészséges
2009. március 5., csütörtök 18:23
A másik nagy csapás, hogy a müncheniek három sérült játékossal tértek vissza az edzőközpontba.
Franck Ribéry, Tim Borowki és Bastian Schweinsteiger is kisebb sérüléssel tért vissza a Rajna vidékéről. Ribéry röviddel a mérkőzés vége előtt érzett fájdalmat a vádlijába. Tim Borowski combja húzódott meg, míg Schweinsteger a lábfejére panaszkodott.
Lahm újra fit
Philipp Lahmnál azonban minden oké, és valószínűleg ott lehet majd szombaton az Allianz Arénában a Hannover elleni összecsapáson. A válogatott játékos - aki a brémai találkozó után a Leverkusen ellen sem játszhatott - szombaton az Alsó-Szászországiak ellen ismét bevetésre készen áll. Lahm influenza tünetek miatt volt kénytelen kihagyni az előző mérkőzéseket, de csütörtökön már Oliver Schmidtleinnel edzhetett a Säbener Straßen.
Hogy Franck Ribéry és Tim Borowski bevethető lesz-e majd szombaton, jelenleg még megjósolhatatlan. A müncheni landolásukat követően mindketten orvosi kezelésben részesültek. Továbbra is kérdéses Luca Toni játéka, aki még mindig az achilles sérülésével bajlódik. A mérkőzésen Mark van Bommel sem szerepelhet majd, aki az előző fordulóban összeszedte az ötödik sárgalapját.

"Össze kell szedni magunkat, és továbblépni"
2009. március 5., csütörtök 18:19
"A Leverkusen jól játszott, és megérdemelték a győzelmet. Sajnos a
kupa megszerzése elúszott számunkra. Így most már 100%-ban a
bajnokságra, és a Bajnokok Ligájára koncentrálhatunk," nyilatkozta Jürgen Klinsmann a mérkőzés után.
Reakciók a Bayer Leverkusen-Bayern München mérkőzésről:
Uli Hoeneß: "A Leverkusen fantasztikus játékot mutatott be, megérdemelten vezettek 3-0-ra. Problémák végtelenségét okozták nekünk. De a reakciónk 0-3-után hihetetlen volt, közel álltunk az egyenlítéshez, és a helyzetek alapján még nyerhettünk is volna. De mikor már mindenki támad az egyenlítés elérése érdekében, akkor törvényszerű, hogy hátul fellazulsz, és gólt kaphatsz. A Leverkusen egyből letámadott bennünket, mi pedig a mérkőzés elején megpróbáltuk túlélni a támadásaikat. Így viszonylag elégedetten mehettünk a szünetre. A bekapott gólok, egyéni hibákból adódtak. Ilyenkor mindig nehéz felpörögni, és visszajönni a mérkőzésbe. A feladatunk most az, hogy visszaadjuk a játékosok hitét, és magabiztosságát, hisz ezek elengedhetetlenek ahhoz, hogy elérjük a célunkat a Bundesligában, és a Bajnokok Ligájában"
Jürgen Klinsmann: "A játékosaim most nyilvánvalóan csalódottak. Akartunk az elődöntőbe jutni, de ez most nem jött össze, és ezt le kell nyelnünk. A félidő után igazi nyílt csatát láthatott a közönség. A Leverkusen nagy nyomást helyezett ránk, nagyon agresszívek voltak, és a pálya minden területén igyekeztek minket megakadályozni az eredményes játékban. Sosem engedtek minket kibontakozni. Jól játszottak, és megérdemelték a győzelmet. Nem tudtuk kontrollálni a gyors labdákat, és nem jutottunk elég térhez a mérkőzésen. Hibákat is követtünk el, amiért meg is fizettünk. 3-0-nál úgy tűnt, minden eldőlt, de a csapat nagyszerű hozzáállással vágott vissza, és kis híján sikerült kiegyenlíteni a mérkőzést. Nem érdemeltünk győzelmet. Össze kell kapnunk magunkat, és továbblépni. Sajnos a kupa elúszott a számunkra, ami azt jelenti, hogy most már 100%-ban a bajnokságra, és a Bajnokok Ligájára koncentrálhatunk."
Miroslav Klose: "A mérkőzés elejétől fogva hiányában voltunk a futásnak, és az agressziónak, hogy gólra váltsuk a helyzeteinket. Mindig egy ütemmel később értünk oda, ahova kellett, és engedtük a Leverkusent játszani. Megpróbáltuk hibázásra kényszeríteni őket, de a Leverkusen nagyszerűen alakított ki helyzeteket a kapunk előtt. Majdnem mindent, rosszul csináltunk a mérkőzésen. A mai teljesítmény nem volt elég, többet kell beleadnunk a mérkőzéseken."
Rudi Völler (a Bayer Leverkusen sportigazgatója): "Szeretnék köszönetet mondani minden egyes játékosomnak. Nagyon nagy teljesítményt vittünk végig azzal, hogy a mérkőzés nagy részében jobban játszottunk a Bayernnél. Egy kicsit elaludtunk az utolsó 20 percben, de alapvetően jó formában vagyunk, kiválóan sikerült ugyanis a felkészülési időszakunk, remekül kezdtük a tavaszi szezont, és egészségesek vagyunk. Ezek a megállapítások nyilvánvalóak voltak a mérkőzés egyes szakaszaiban. A mérkőzés nagy részében remekül futballoztunk, de a hullámvölgy is megvolt, ami szintén természetes jelenség a mérkőzéseken."
Bruno Labbadia (a Bayer Leverkusen edzője): "A fiúk keményen megdolgoztak a sikerért. Kellően határozottak voltunk, és támadásaink nagy részét, gólra is váltottuk. Hihetetlenül fiatal csapatunk van, melyben óriási potenciál lakozik, de ugyanakkor óvatosnak is kell lennünk. Nem sok mindent olvashatunk ki a mai győzelmünkből, habár kétségtelen, hogy ez egy nagyon fontos lépés volt. A Bayern klasszis csapat, klasszis játékosokkal, melyek akkor helyeznek nagyobb nyomás alá, amikor kedvük szottyan rá. Tökéletesen elvégeztük a feladatot, megérdemeltük a győzelmet. Megdolgoztunk érte."
Patrick Helmes (a Bayer Leverkusen csatára): "A közönség igazi kupacsatát láthatott a pályán. Az első 70 percben mi voltunk a jobb csapat, és 3-0-nál sem álltunk be védekezni. A Bayern szépítő gólja után, kicsit szorult a hurok, de a mérkőzés végén bebiztosítottuk a győzelmet, és szerintem megérdemelten nyert a csapat. Ma minden összejött a csapat számára, agresszívek voltunk, és nem adtunk okot, helyet, és időt sem a Bayernnek arra, hogy igazán kibontakozhasson. Remek volt a támadójátékunk, és sok lehetőséget dolgoztunk ki. Senki sem csodálkozott volna azon, ha már az első félidőben megszerezzük a vezetést. A célunk most az, hogy eljussunk Berlinbe."

Zsirkov vagy Lahm kerülhet Barcelonába
2009. március 5., csütörtök 15:26
Abidal mellé egy fiatalabb, de mégis már kellő rutinnal felvértezett
balhátvédet hoznának a katalánok vezetői. Korábban felmerült a
Manchester United francia bekkje, Patrice Evra is, ám tőle nem akar
megválni klubja. A jelenlegi helyzet alapján inkább Jurij Zsirkov vagy
Philipp Lahm megszerzésére koncentrál a Barca, de mindkettő átigazolása
komoly összegbe kerülne. A Bayern München német válogatott játékosa már
tavaly is felmerült, de akkor még jobbhátvédként számoltak volna vele
Zambrotta helyén, ám végül Lahm szerződést hosszabbított a bajorokkal
egy évvel ezelőtt.
Spanyol lapértesülések szerint az orosz válogatott Zsirkov Guardiola edző elsőszámú kiszemeltje a baloldali játék színesítésére, de a CSZKA Moszkva játékosának megszerzése sem ígérkezik könnyűnek. Zsirkov iránt a Chelsea és a Real Madridi is érdeklődést mutat, ráadásul a moszkvaiak kijelentették, eszük ágában sincs kulcsjátékosukat elengedni...

Végállomás a Kupában
2009. március 5., csütörtök 14:21
A Düsseldorfi LTU Aréna 50500 nézője lehetett szemtanúja a Leverkusen továbbjutásának.
Schweinsteiger helyett Ottl
Három nappal a brémai 0:0 után Jürgen Klinsmannak ismét le kellett mondania Philipp Lahmról (vírus) és Luca Toniról (achilles problémák). A csapatot ugyanolyan 4-2-3-1-es felállásban küldte a pályára, mint a Werder ellen. Egy személy kivételével, ugyanis Andreas Ottl három hónap után ismét a kezdő tizenegyben találta magát. Ottl Schweinsteiger helyett játszott a középpályán.
"Andi Ottlel és Mark van Bommellel egy stabil középpályát szeretnénk felállítani", mondta Klinsmann a sípszó előtt. A cél természetesen a támadó játék lett volna, de elsősorban a védelemre kellett koncentrálni. A Leverkusennél kölcsönben szereplő Toni Kroos a Bayer kispadján kapott helyet.
Helmes Rensinggel szemben
Helmesnek már a mérkőzés első perceiben megvoltak a lehetőségei, hogy megszerezze a vezetést a csapata számára. Egyszer Zé Robertonak kellett tisztáznia (2.), utána pedig Rensing hárított nagyszerűen (4.). Tíz perc elteltével vissza fogta a támadásait a gyógyszergyári alakulat és egyre jobban játékba lendült az FCB.
A leverkuseniek egyszerűen nem hagyták levegőhöz jutni a Bayern játékosait, ugyanis Franck Ribéryre is mindig kettő vagy annál több ember vigyázott. A párharcaikat agresszívan vívták meg és utána rengeteg lehetőséget dolgoztak ki. A 17. percben ismét Helmes került helyzetbe, akinek tíz méteres lövését lábbal, majd öt perccel később Barnetta távoli bombáját kézzel hárította Rensing.
Altintop lehetőségei
A vendégek még csak kapura lövésig is nagyon ritkán jutottak. Kivétel volt ez alól Hamit Altintop 24. percben eleresztett lövése de Rene Adler a helyén volt, csakúgy mint a 40. percben, amikor szintén a török válogatott játékos tűzte kapura 30 méterről a labdát.
Röviddel a szünet előtt ismét Hamit Altintop volt veszélyes Adler kapujára. Altintop a tizenhatoson belül kapott labdát Massimo Oddotól, majd azután Henriqueről lefordulva, 12 méterről a német válogatott kapus kezébe gurított (41.).
Duplapofon a szünet után
A gyógyszergyáriak jóval felfrissültebben jöttek ki az öltözőből a második félidőre, ami gólokban is megmutatkozott. Egy középpályán történő labdavesztés után a Leverkusen nagyszerű ellentámadást vezetett, majd Barnetta 18 méteres, sarokba tartó lövésénél Rensing egyszerűen tehetetlen volt - 0:1 (54.). A Bayern még magához sem tért, amikor a 61. percben egy sarokrúgást követően Vidal fejelt ismét a kapuba - 0:2.
Klinsmann kettőscserével reagált a kétgólos hátrányra (63.). Schweinsteiger és Podolski a sikeresebb támadások reményében érkezett a pályára, Borowski és Ottl helyére. A cserék meghozták a helyzeteket. Ribéry szögletét követően Miroslav Klose egészen közelről fejelhetett, de Adler ezt is ragyogóan hárította (66.). Egy perccel később Lucio lövése ment mellé hét méterről.
Drámai végjáték
Gól azonban ismét csak a túloldalon esett. Kadlec baloldali beadását követően Halmesnek csak a lábát kellett beletennie a labdába - 0:3 (70.)! Volt aki azt hitte, hogy a mérkőzés itt már eldőlt. A Bayern azonban nem adta fel. Lucio megtette a kezdő lökést. Oddo beadását követően átszállt Adler fölött a labda, így az előrehúzódó Lucio szabadon fejelhetett a kapuba - 1:3 (72.). Két perccel később jött az újabb müncheni találat. Ribéry beadására Klose érkezett és a kapuba fejelte a labdát ezzel már 2:3 volt az állás a 74. percben.
A Bayern tehát visszajött a mérkőzésbe és nyomás alá helyezte a Leverkusent. A hazaiak meginogtak és elkezdtek aggódni, de a kontráik után ugyanúgy helyzetekhez jutottak. Ribéry (82.) és Klose (85.) kétszer is kilátástalan helyzetből lőttek Adler kapujára, míg a túloldalon Kießling kétszer is Rensinggel találta szemben magát (81.,84.).
Hiábavaló volt minden
Eközben Daniel van Buyten személyében ismét egy újabb remekül fejelő játékos szállt be a játékba. De többet ő sem tudott hozzátenni. A hosszabbításban egy kontratámadást követően Kießling döntötte el a találkozót - 2:4.
Bayer Leverkusen - FC Bayern 4:2 (0:0)
Bayer Leverkusen: Adler - Castro, Sinkiewicz, Henrique, Kadlec - Rolfes - Renato Augusto, Vidal (90. Haggui), Barnetta (73. Kroos) - Helmes (89. Charisteas), Kießling
FC Bayern: Rensing - Oddo (83. Van Buyten), Lucio, Demichelis, Zé Roberto - Van Bommel, Ottl (63. Podolski) - Altintop, Borowski (63. Schweinsteiger), Ribéry - Klose
Cserék: Butt, Lell, Ottl, Sosa, Donovan
Játékvezetők: Florian Meyer (Burgdorf)
Nézőszám: 50.500 (teltház)
Gólok: 1:0 Barnetta (54.), 2:0 Vidal (61.), 3:0 Helmes (70.), 3:1 Lucio (72.), 3:2 Klose (74.), 4:2 Kießling (90.+2)
Sárgalapok: Kroos, Rolfes / Ottl, Rensing